fák
Immunerősítés az egészségünkért

Immunerősítés az egészségünkért

 

Immunerősítés nélkül, nem is élet az élet!

 

- Az immunerősítésre érdemes nagy hangsúlyt fektetni.

immunerősítésHogy miért? Mert minden ember számára a legfontosabb az egészsége. Ha nincs egészség, akkor nincs semmi. Munkahely, család… az embernek számtalan dolga van, melyet csak egészségesen lehet kivitelezni, megoldani. Fontos, hogy az egészségre nagyon nagy hangsúlyt fordítsunk, és ezt már pici kortól kezdve célszerű véghez vinni! A gyerekek is a felnőttek számára is egyaránt fontos, hogy a szervezetük megfelelő mennyiségű vitaminhoz és ásványi anyaghoz jusson! A zöldségek, és a gyümölcsök mellett, ma már nagyon sok egyéb lehetőség is adott minderre.

 

Ahhoz hogy az emberi szervezet mindig felkészült legyen a megbetegedésekkel szemben, fontos, hogy mindig egészségesen táplálkozzunk és kellően ügyeljünk az immunerősítésre is. Ezt nagyon fontos, már gyermek korban tudatosítani, hiszen az egészséges táplálkozással is kellő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot juttatunk a szervezetbe, vagyis ez által nem lesz szükség a külön vitamin pótlásra. Az egészséges táplálkozás azonban mit sem ér, ha évente legalább egyszer nem hajtunk végre egy tisztító kúrát, méregtelenítést, amely többek között segít az immunerősítésben is. Nagyon fontos minden felnőtt szervezet számára a tisztító kúra, ugyanis éves szinten, nagyon magas mennyiségű méreg anyag rakódik le az emberi szervezetben. Mind emellett pedig, a vitaminnak és ásványi anyagnak lehetősége lesz felszívódni a szervezetben. Nagyon fontos tehát, hogy mindezt szem előtt tartsuk, hiszen az immunerősítés csak akkor vihető véghez, ha tiszta a szervezetünk.

 

Immunerősítés:

- mindenek előtt tisztítókúra, méregtelenítés, béltisztítás

- egészséges táplálkozás, egészséges étrend

- megfelelő mennyiségű vitamin, ásványi anyag, bevitel

 

Ha ezen dolgokat betartjuk, akkor nincs mitől félnünk, hiszen az immunerősítés, könnyedén kivitelezhető minden ember számára. A téli időszakban, erre kiemelt figyelmet , és hangsúlyt kell fordítanunk! Már felkészülten, tiszta szervezettel várni a telet, és minden nap gondoskodni a megfelelő mennyiségű vitaminról, és ásványi anyagról, melyre szervezetünknek immunerősítés miatt nap, mint nap szüksége van!

 

- Immunerősítés, gyermekkorban!

immunerősítésKülönösen az őszi és téli időszakban kapják fel a fejüket a szülők az immunerősítésre. Amikor beköszönt a hideg nyírkos idő, előjönnek a bacilusok, és a gyermekeink fokozottan ki vannak téve a külső hatásoknak. Az immunerősítésnek számtalan formája ismert. Az első és legfontosabb, a napirend kialakítása a gyermekeink életében, a második, ami szintén nem elhanyagolható kérdés, a megfelelő táplálkozás. Fontos, hogy jó minőségű, tápanyagban gazdag étellel kínáljuk nap, mint nap a gyerekeket, és hogy a szabad levegőn is kint lehessenek. Ha csecsemőkorban, anyatejjel tápláljuk a gyermekünket, akkor már megalapozzuk a kiváló immunrendszerét a továbbiakra, az elkövetkezendő évtizedeire. Azonban, amikor már annyi idős a gyermek, hogy óvodába jár, kiemelt hangsúlyt kell fordítanunk a megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitelre, hiszen ez az immunerősítés alapja. Ismertessük meg gyermekeinkkel a természetes vitamin forrásokat, a D3 vitamin jelentőségét, a C-vitamin fontosságát!

 

A ToxiClean Program nemcsak remek méregtelenítőnek bizonyult, hanem immunerősítő hatása is van

Sokszor próbáltam már különféle méregtelenítő módszereket, de ilyen jó eredményt, mint a Clean Inside Béltisztító és a ToxiClean Program, egyik sem hozott.

 

Napjainkban, már számtalan módszer rendelkezésünkre áll az immunrendszer normális működésének biztosításában.

immunerősítés

Olyan termékekkel találkozhatunk, melyek növényi, vagyis természetes eredetűek, és minden napos megfelelő mennyiségű vitamin és ásványi anyag bevitelt biztosítják számunkra. Ha ide kattint, akkor megismerhet egy olyan természetes eredetű segítséget, táplálék kiegészítőt, mely az immunerősítésben nagyon nagy szerepet vállal. Gyógynövény összetevői között, megtalálhatjuk többek között: (C-vitamin, K1- vitamin, D3 vitamin, Béta-karotin, Kálcium- karbonát, magnézium, barnaalga kivonat, Na-szelenit, Cink-oxid, Réz-szulfát,  Nátrium-molibdát, Króm-szulfát-hidrát, mangán-klorid, búzafű liszt, spirulina alga por, ginseng kivonat, zöldtea kivonat, ananász juice por, papain enzim, magnézium-sztearát,)

Mint azt mindenki tudja a C-vitamin nélközhetetlen vitamin az emberek számára, így az immunerősítés egyik támogatója is, akár csak a D3 vitamin, melynek a csontképződésben van nagyon nagy szerepe. Érdemes megismerkedni a közedvelt búzafűvel is, mely az összes olyan ásványi anyagot tartalmazza, mely a szervezetünk számára nélközheteteln!

Az immunrendszer erősítése, vagyis az immunerősítés, nagyon fontos minden ember életében, hiszen ha valami nincs rendben az immunrendszerrel, akkor nagy esély van arra is, hogy az egészség romlani kezd, és a szervezetnek nem lesz ellenálló képessége a betegségekkel szemben!

Detox Vital® Immunerősítő antioxidáns formula, enzimeket, ásványi anyagokat, aminosavakat, vitaminokat tartalmaz, melyek az emberi szervezet számára nélkülözhetetlenek!